Az 1990-es évek elején kezdtünk takarítási tevékenységgel és a hozzá kapcsolódó termékek beszállításával foglalkozni. Az évek során részt vettünk azokon az alap- és speciális tanfolyamokon, amik hazánkban elérhetőek voltak, majd később néhány elérhető német-osztrák továbbképzésen.
A takarítási tevékenység kiszervezését, outsorcingját a gyakorlati életben tapasztaltuk. 1990 óta maga a takarítási szakma, a felszerelések, az eszközök, a gépek, a tisztítószerek, vegyszerek, bevonószerek igen sokat változtak, javultak és ezekhez kapcsolódva a technológiák is folyamatosan fejlődtek. Mindig fontosnak tartottuk, hogy ez utóbbi változásokat nyomon kövessük és megtanuljuk elméletben, illetve gyakorlatban is az alkalmazható újdonságokat, hogy azokat Megrendelőinknek ajánlhassuk, gyakorlatban bemutathassuk és a felmerülő igényeket termékeink leszállításával kielégíthessük.
Cégünk dolgozóinak irányítására, a feladatok ellátásának felügyeletére vezetőt biztosítunk. A feladatkörében szerepel a kapcsolattartás a Megrendelő illetékes vezetőivel, dolgozóival. Fontosnak tartjuk, hogy az efajta kapcsolattartásért, a fontos dokumentumok kézbesítéséért, a szükséges szóbeli információk eljuttatásáért intelligens, vezetői felelősséggel rendelkező dolgozó feleljen. Célunk a jó munkakapcsolat kialakítása.
Gyorsan és hatékonyan tud intézkedni a felmerülő feladatok szakszerű megoldásában. Közvetítő szerepe a Megrendelő és a Vállalkozó között igen fontos.
Cégünk vezetése a szolgáltatásvezetőn túl a beindulási szakaszban heti gyakoriságú, majd legalább havi szintű ellenőrzéseket végez. Kapcsolatot tart a Megrendelő kijelölt és illetékes vezetőivel. Fontosnak tartjuk a folyamatos érdeklődést, az igények és vélemények, a pozitívumok és a felmerülő hiányosságok felmérésével is a Megrendelő megelégedettségét kívánjuk növelni.
A jelenleg foglalkoztatott dolgozók átvételét és továbbfoglalkoztatását vállaljuk. A dolgozói állományban bekövetkezett változásokat záros határidőn belül szintén közljük. Tájékoztatást adunk a hosszabb távú helyettesítésről.
A hosszabb távú (pl.: szabadság, betegség) helyettesítések megoldására cégünk állandó helyettesekkel dolgozik. Ezzel biztosítjuk, hogy az egyszeri betanulási idő után a felmerülő helyettesítésnél is a megszokott ellátás biztosított legyen.
A szolgáltatások teljesítése szempontjából röviden bemutatjuk a legfontosabb munkatársakat, csoportokat.
Helyi operatív vezető
A szakmai vezetés akkor éri el hatékonyságát, ha napi operatív irányítással egy jó szakmai háttérrel, hosszú távú gyakorlattal, jó emberismerettel és empátiával rendelkező vezető dolgozik az ügyvezető igazgató közvetlen munkatársaként.
Munkaügyi- és munkavédelmi előadó
A KATAZOL Kft. telephelyein évek óta látja el a munkabiztonság, tűz-, baleset-, munkavédelem, munkaügy, kockázatelemzés területén felmerülő feladatokat. Az egyes objektumok indításakor aktívan vesz részt a szükséges dokumentáció összeállításában, a vezető kioktatásában, a dolgozók munka- és balesetvédelmi oktatásában; a későbbiekben általában negyedévi gyakorisággal ellenőriz, illetve a szabályszerű intézkedéssel reagál a váratlan eseményekre.
Üvegtisztító mester
Munkatársam közel egy évtizedig tanulta és gyakorolta német nyelvterületen a szakmát. Speciális technológiával végzi a különféle magasságokban, nehezen hozzáférhető helyen lévő, nehezen szétszerelhető nyílászárók tisztítását is.
Feladatkörébe csak a KATAZOL Kft. takarított objektumainak üvegtisztítása és nagytakarítási munkák ellátása tartozik.
Alkalmazását minőségi munkáján túl az is indokolja, hogy sokkal biztonságosabban mozog nagyobb magasságban is mint egy-egy általános takarító; a balesetveszélyt ezzel is megpróbáljuk a legminimálisabbra csökkenteni.
Speciális és gépi takarításra kiképzett team
Az egyes telephelyekről összeválogattuk a tehetséges, jó műszaki érzékű, nagy magasságban is ügyesen mozgó, rugalmas dolgozókat, akiket speciális takarításban továbbképeztünk.
Továbbá állandó telephelyeinken a nagytakarítások alkalmával a helyi dolgozók alaptakarítását segítve ellátják a szőnyeg-, a kárpittisztítást, a folyosók, aulák bevonatolását, polírozását, a gépi takarításokat.
Telefonon, faxon, e-mailben biztosítjuk a folyamatos elérhetőséget a szolgáltatásvezető személyén túl.
A feladatok teljes szervezését, koordinálását cégünk önállóan, de a Megrendelői igényeket szem előtt tartva és a Megrendelő képviselőjével folyamatosan egyeztetve végzi.